Az amatőr hőskor

Esterházy Miksának, a Monarchia egykori attaséjának köszönhetjük a magyar labdarúgást, ugyanis ő ismertette meg hazánkat a sportággal. Az első csapatot Löwenrosen Károly szervezte munkásokból, ő aztán hosszú ideig a válogató bizottság tagjaként vett részt a magyar válogatott összeállításában.

1897. május 9-én került sor az első hivatalos mérkőzésre a Budapesti TC két csapata között, az első válogatott, akkor még Bécs-Budapestnek keresztelt összecsapásra pedig 1902. október 12-én. Ezen a találkozón még 5-0-ra győztek az osztrákok, de nem sokat kellett várni arra, hogy hazánk labdarúgása felzárkózzon a sógorokéhoz.

Első győzelmünket a szedett-vedett, az akkor még Bohémia néven ismert cseh válogatott ellen arattuk, majd Ausztria ellen játszottunk mérkőzéseket változatos eredménnyel. A sportág hamar nagy népszerűségre tett szert, 1908-ban már tízezer néző örülhetett az 5-2-es magyar sikernek Csehország ellen.

Bár utána súlyos vereséget szenvedtünk az akkori tanítómester, Anglia félamatőr válogatottjától (0-7), 1911-ben már 9-0-ra verték Svájcot a mieink, így nem esélytelenül várták az első igazi megmérettetést, az 1912-es Stockholmi Olimpiát.

A sportág gyors fejlődésnek indult

Bár a játékokon sajnos már az első mérkőzésen kiütötte csapatunkat Nagy-Britannia, a vigaszdíjágon két győzelmet arattunk Németország és Ausztria ellen. Mindjárt az olimpia után Moszkvában 9 és 12 nullával „semmisítették meg” az alakuló orosz válogatottat Schlosserék – „Slózi” ekkor már nemzetközi klasszisnak számított.

De nem csak ő, más kiváló játékosok is szerepeltek a nemzeti tizenegyben; Schaffer Alfréd, Bodnár Sándor, Pataki Mihály mind rendkívül gólerősek voltak, míg a korszak egyéb meghatározó játékosai közé Bíró Gyulát, Zsák Károlyt, Blum Zoltánt és Károly Jenőt sorolják.

Hároméves veretlenségi sorozat a háború végén

Az első világháború nehézségei a magyar válogatottat sem kímélték. Labdarúgók ezreit vezényelték a frontra, az általános élelmiszerhiány és megélhetési nehézségek rányomták bélyegüket a mindennapi életre.

Mégis ezekre az időkre tehető a korszak csúcspontja, hiszen nemzeti tizenegyünk közel három teljes éven át (1916 novemberétől 1919 októberéig) veretlen maradt. Igaz, egyetlen kivételtől eltekintve csak az osztrákokkal játszottunk, az eredménysort azért egy 6-2-es győzelem is ékesíti.

Ahogyan az elveszített háború és az ország területének megcsonkítása után Magyarország kezdett lassan magára találni, úgy lett a későbbiekben labdarúgásunk is egyre erőteljesebb, eredményesebb.