urs - hunSzovjetunió - Magyarország

Ideges csapatok csatája

A sorsolás szeszélye a nagy mumust, azt a szovjet válogatottat sodorta a mieink útjába az elődöntőben, amely az előző kiírásban búcsúztatta a magyar válogatottat, és akadályozta meg, hogy bejusson az 1968-as torna végjátékába.

Rendkívül idegesen kezdett mind a két együttes - sokat dadogott a labda az amúgy igen képzett játékosok lábán, és pontatlan volt az összjáték is.

Az ideges csapatok csatáját azonban a mieink kezdték jobban, és bár helyzeteket ők sem tudtak kialakítani, távoli lövésekkel veszélyeztették Rudakov kapuját.

A 3. percben az előrehúzódó Bálint László kísérletezett bő 25 méterről, de lövése veszélytelenül pattogott el a bal oldali léc mellett.

Az első szovjet lövésre sem kellett sokat várni - ekkor Kon'kov beívelését Juhász Péter röviden fejelte ki, Dzodzuašvíli pedig futtából magasan a keresztléc fölé tüzelt.

Zámbó bombája már jobb volt a 8. percben: Bálinttól kapott jó átadást, és a tizenhatoson kívülről, kissé balról vette célba a hosszú sarkot, de az élesen meglőtt labdát Rudakov oldalra ütötte. A kipattanóval Szőkét indították, aki jobbról, az alapvonal mentén tört előre, de hegyes szögből csak az oldalhálót találta el.

A heves kezdés után megnyugodtak a kedélyek, és legközelebb csak tíz perccel később forogtak veszélyben a kapuk - akkor sem nagyon, ugyanis Kon'kov szabadrúgását Oniŝenko veszélytelenül csúsztatta a bal felső sarok fölé.

A 21. percben azonban megszerezhettük volna a vezetést. Zámbó ívelt balról az ötösön belülre egy szögletet, pontosan Bene fejére, ő azonban a hosszú sarok mellé csúsztatta a labdát.

Újabb három perc elteltével Bene ügyesen kényszerítőzött a bal oldalon megiramodó Kűvel, a visszakapott labdával pedig kapura fordult, és 15 méterről alig lőtt a rövid, a jobb felső sarok mellé.

Nem sokkal később újra Bálint kísérletezett távolról, hasonló eredménnyel, mint a meccs elején: lövése veszélytelenül szállt el a szovjet kapu bal oldala mellett.

Félóra játék után hirtelen - a semmiből - a szovjet csapat is magához ragadhatta volna a vezetést. Troškin távoli lövését Géczi kiejtette, az alapvonalnál Baniševskij csapott le a játékszerre, visszagurított Oniŝenko elé, ő azonban csúnyán a kapu fölé küldte azt. Bizony szerencsénk volt, hogy ezt az ügyetlenkedést megúsztuk!

De hálálkodhattak a sorsnak a fehér mezesek is, ugyanis kisvártatva Kocsis tekert el egy szabadrúgást a sorfal felett, és a jobb alsó sarokra érkező labdát Rudakov szépen védte. Ha középpályásunknak sikerül erőt is belevinnie a lövésbe, aligha fogta volna ilyen magabiztosan.

A 35. percben újabb szovjet kontra, és egy újabb nagy lehetőség, ami kimaradt. Bajdačnyj lendületesen ment el védőink között a jobb oldalon, középre lőtt labdáját pedig Kolotov kezelte le a tizenhatoson belül, aztán 10 méterről mellé lőtte…

A mérkőzés igencsak felpörgött, izgalmakban nem volt hiány az utolsó öt percben sem. Először Troškin bikázta kapura a Páncsics rövid felszabadító fejese után elé hulló játékszert - a mozdulat szép volt, a lövés viszont lecsúszott.

Majd Kolotov szólója következett, aki az elmélázó jobb oldali védelmünktől csente el a labdát, szép cselekkel középre húzott a tizenhatosunk vonalán, de a végére elfogyhatott az ereje, mert majdhogynem hazaadta Géczinek.

A végén érkezhetett volna a csattanó - de szerencsére nem jött: Kolotov beadását Baniševskij mintaszerűen fejelte a balján előretörő Oniŝenko elé, aki védőink között, szorongatott helyzetben még át is tudta venni a játékszert, de közeli lövése elakadt a bátran kifutó kapusunkban.

Úgy vonultak a szünetre a csapatok, hogy bármelyik fél gólt szerezhetett volna, de a helyzetek számát tekintve ehhez a magyar válogatott állt sokkal közelebb.

Kétségbeesett hajrá, eredménytelenül

A második játékrészt is a mieink kezdték jobban - mégpedig egy szépségdíjas támadással! Zámbó egy szabadrúgásból beadás helyett a mellette elrobogó Juhász Pétert indította, aki a tizenhatos bal csücskénél gyönyörű csellel, lendületből átverte Dzodzuašvílit, de éles, léc alá tartó lövését Rudakov védte.

Szinte a következő támadásból Kocsis tüzelt távolról a kapu jobb oldala mellé, majd ismét az egyre nagyobb kedvvel játszó irányítónk próbálkozott az 51. percben: Juhász Péter két lövése is elakadt az előtte álló védőben, így Kocsis az elé pattanó labdát 27 méterről a jobb felső sarok felé küldte, de Rudakov könnyedén hárított.

A semmiből viszont megszületett a szovjetek vezető gólja. Az 53. percben Bajdačnyj lágyan beívelt szögletét Páncsics röviden fejelte ki, Anatolij Kon'kov pedig az elé hulló labdát a tizenhatos jobb oldalából kapásból, élesen a rövid alsó sarokba zúdította. 0-1.

Ez bizony nagy csapás volt - a jóval kevesebbet mutató ellenfél értékesíteni tudta az egyik helyzetét, és így máris a mieinknek kellett (tovább) rohannia az eredmény után.

Öröm az ürömben, hogy legalább volt még rá idő, ugyanakkor csapatunk még görcsösebbé vált. Hat percnek kellett eltelnie, mire ismét hírt adott magáról Rudakov kapuja előtt - ekkor Kocsis bokából balra pörgetett labdájára Juhász Péter rontott rá a tizenhatos mellett, de éles szögből beadás helyett a hosszú felső sarok fölé bombázott.

Röviddel ezt követően Bálint átadása után Bene kereste a lövőhelyzetet a tizenhatos vonalán, majd miután megtalálta, célba vette a jobb alsó sarkot, de ez a kísérlet sem okozott különösebb gondot a szovjet hálóőrnek.

Egy óra játék után Illovszky Rudolf szövetségi kapitány elérkezettnek látta az időt a vérfrissítésre: Kocsis helyett Albert, Bene helyett Dunai Antal érkezett a pályára.

A 65. percben Bálint kapott sárga lapot, mivel belerúgott a mellette jobbszélen elhúzó Baniševskijbe.

Ekkor már pláne kevés volt a szovjet helyzet, de a 69. percben meccslabdát hibáztak Aleksandr Ponomarëv tanítványai. Bajdačnyj egy szépségdíjas csellel megfektette Bálintot a jobbszélen, beadására pedig a túloldalon Oniŝenko üresen érkezett, de 14 méterről szerencsére olyan rosszul találta el a labdát, hogy kapáslövése majdhogynem szögletre ment.

Ezután ők is cseréltek: Baniševskij helyett Givi Nodia kapott lehetőséget.

Egy szovjet szöglet után Bálint mentett röviden - az általa kifejelt labdát egy azonosítatlan fehér mezes játékos küldte vissza kapásból, de magasan a kapu fölé.

És egy perc múlva a győzelmüket is bebiztosíthatták volna - Albert elpasszolt labdája Nodiához került, a cserecsatár pedig egyből indította Oniŝenkót, aki 22 méterről szerencsére elég gyatrán lőtt; lapos kísérlete éppen középre, Géczi kezébe szállt.

Az utolsó húsz percre huszáros rohamokat indítottak a mieink: a 72. percben Dunai visszagurításából Zámbó próbálkozott a tizenhatos bal csücskéből, de rövid sarokra tartó löketét Rudakov hárítani tudta.

Zámbó ezután előkészítő volt - bal oldali beadását Juhász Péter egészen távolról, stukkoló mozdulattal fejelte a jobb felső sarok irányába, ám jócskán fölé.

Majd a két Juhász játszott össze: Péter ívelt be balról egy szabadrúgást, István pedig megcsúsztatta azt, de fejese nem veszélyeztette komolyan a szovjet kapu bal felső sarkát.

Rohamainkat végre siker koronázta a 84. percben, amikor az Albert indításával kilépő Dunait Dzodzuašvíli buktatta a tizenhatoson belül, és ezért büntetőt ítélt a javunkra a játékvezető. (A reklamáló Hurcilava még sárga lapot is kapott.)

Ítéletvégrehajtónak Zámbó jelentkezett, de az ő bal alsó sarok felé tartó lövését Rudakov gyors vetődéssel kiütötte. A kipattanó játékszert Szőke István próbálta meg éles szögből a rövid felső sarokba vágni, de csak az oldalhálót találta el.

Foghatták a fejüket a mieink, mert ennél nagyobb helyzetet egész mérkőzésen nem tudtak kidolgozni…

Egy utolsó lehetőségecske még adódott előttük a 89. percben, amikor Szőke szögletét Dunai megcsúsztatta a tizenhatos bal oldalában üresen álló Páncsics elé, aki azonban a hosszú felső sarok mellé bombázott.

Mivel a magyar csapat még büntetőből - és annak ismétléséből - sem tudott gólt szerezni, bosszantó módon bukta el az elődöntőt. Az Európa-bajnokság fináléjába tehát a szovjetek jutottak, a mieinknek pedig a vigaszág jutott, méghozzá a házigazda Belgium ellen néhány nappal később. Már csak a bronzéremért harcolhattak…