cro - hunHorvátország - Magyarország

Hamar felavatták tehát a Csank-csapatot, ám ezután ismét „hallgattak a fegyverek”, kifejezett edzőmeccs jelleget öltött a találkozó, ami döntő többségében abból állt, hogy a magyar csapat teljes létszámával, saját térfelére húzódva nézte, hogyan adogatnak, passzolgatnak, egyérintőznek Sukerék. Nem volt ritmusa, üteme a játéknak.

Rengeteg volt ugyan a pontatlan átadás, a felelőtlenül ellőtt labda, három magyar játékos egymás után csak a lehető legritkább esetben ért labdához, de lelkesebben futballoztak labdarúgóink. A futball egyik nagy csodája, hogy csakúgy, mint a horvátok, mi is szinte a semmiből szereztünk gólt…

A horvátok jószerével azt csináltak a pályán, amit akartak, folyamatosan náluk volt a labda, s ha a kapuja elé tömörülő rengeteg magyar között néha csak „dzsungelkéssel” voltak is képesek utat vágni maguknak, ez nem jelen tette azt, hogy szinte percenként ne dolgozzanak ki gólveszélyesnek tűnő akciókat. Ebben a negyedórában két ilyen akciót góllal (s milyen góllal…) fejeztek be.

Az igazán nagy baj az nem az 1-4, még csak az sem, hogy a játék képe olyan volt, amilyen, hanem az: holnap behívhat a kapitány tizenegy vadonatúj játékost a válogatottjába, a mostaniak helyére állíthatja őket, akár már pénteken újabb találkozót játszhat velük a horvátok ellen, a végeredmény nagy valószínűség szerint akkor is pontosan ugyanennyi lenne…

Nemzeti SportKiderült: Csankkal sincsenek csodák (1996. április 11.)