Megalázó módon kapott ki a válogatottunk Tbilisziben 2001 szeptemberének nyitányán. Ráadásul emberelőnyben szenvedtünk váratlan és arcpirító vereséget.
A vb-selejtezőkön három körrel a vége előtt már nem állt jól a szénánk – mondhatni, akkor szokásos módon – , de azért a nyáron ”elnáspángolt” (akkori nevükön) grúzok elleni meccstől mindenki pontot, pontokat várt.
Sejteni lehetett azért, hogy nem lesz könnyű a kaukázusi kirándulás – de arra nem számított a közvélemény, hogy csak a szerencsének köszönhetjük, hogy nem szenvedett kiütéses vereséget a magyar nemzeti tizenegy.
Tragikus egyéni teljesítmények vezettek idáig. A felkészülés állítólag nem volt éppen profi – nyár elején egyes játékosainkat taxisok vélték látni egy budapesti szórakozóhelyen, válogatott mérkőzés előtti időszakban, illuminált állapotban. Nem tudni, augusztus végén kimaradoztak-e játékosok az edzőtáborból, mindenesetre alig volt értékelhető teljesítmény a csapatban.
Csatáraink mintha nem lettek volna a pályán, a középpályánkat simán átjátszották, Sebők Vili pedig sokszor többet segített az ellenfélnek, mint Király Gábornak.

Pedig a georgiaiak sem voltak a topon – egyedül Arveladze annyi helyzetet hagyott ki, amivel megduplázhatta volna az eredményt. De addig jár a korsó a kútra
Ezzel a vereséggel a magyar válogatott gyakorlatilag kiszállt a versenyből a pótselejtezőért vívott küzdelemben is, és ezt a zakót két további követte. Azok már új kapitánnyal, Gellei Imrével szenvedte el, ugyanis Bicskei Bertalan ezután a morális és szakmai szétesés után lemondott.
Ekkor búcsúzott a nemzeti csapattól Illés Béla és Halmai Gábor is. Dicstelenül
Bár jó játékosokból állt az akkori georgiai csapat, ez a vereség szégyenteljes volt – legfőképpen amiatt, ahogyan létrejött.
A 25. évforduló mellett az ad még ennek aktualitást, hogy idén is lesz egy tbiliszi túránk – reméljük, sokkal professzionálisabb hozzáállást és jobb játékot fogunk látni, mint negyed évszázaddal ezelőtt.