Megint úgy játszott a válogatott, ahogyan Rossi szerint nem szabad

2025. június 6.  |  Szerző: Végh András

Marco Rossi leszögezte a törökök elleni kettős zakót követően: nem lehet 60 perc után feladni a mérkőzést, „nem lehet vert seregként elkönyvelni a zakót”. Lélektani problémákat emlegetett, amelyeket orvosolni kell a csapaton belül.

Éppen emiatt hatott örvendetesen, hogy már az 1. percben gólhelyzetbe kerültek a mieink, és negyed óráig nagyon nehéz volt a helyzet a svédek számára. A magyar válogatott ekkor több nagy helyzetet is kialakított, bár értékesíteni ezek közül egyet sem sikerült. Kifejezetten biztató volt tehát a kezdés!

Éppen emiatt érthetetlen, hogy miért esett vissza a mieink formája. A tetszetős, ötletes és pontos futballt egyre több hiba, suta átadás, rossz döntés jellemezte, ami magával hozta azt, hogy fölénk nőttek a svédek, és áttevődött a játék a magyar térfélre.

Ezzel önmagában nem lett volna baj, hiszen a Rossi-érát eddig is a stabil védekezésből indított gyors kontrák jellemezték, ezek azonban fogyni kezdtek. Egyre több céltalan indítást, saját térfélen eladott labdát láthattunk.

Dibusz kapuja előtt pedig a nottinghami Elanga okozott zűrt, aki a 33. percben egy hosszú átadással kilépve már ziccerbe is került, de csak a felső lécet döngette meg.

Sajnos ez sem hatott ébresztőleg, mert nem sokkal később egy újabb kiugratásnál is óriási szerencsénk volt, hogy az oldalhálót találta el, miközben mi támadóink labdához sem jutottak a fizikai párharcokban egyre határozottabb skandinávok mellett.

Az indításokat megtartó, majd leosztogató szerepet betöltő Varga Barnabás nagyon hiányzott a csapatból, az őt helyettesítő Sallait pedig ritkán sikerült hosszú labdákkal megjátszani.

A második félidő még egy biztató Schäfer-lövéssel indult, de egy védelmi hibából mégis a vendégek szereztek vezetést Nygren okos – és valljuk be, gyönyörűen kivitelezett – csavarásával, ami behullott a hosszú felső sarokba.

Futhattunk a pénzünk után, ami egy rövid időre új lendületet adott a válogatottnak. A 62. percben Tóth Alex mesteri szöktetésével Sallai törhetett végre kapura, de nem talált be a jobb alsó sarokba.

A kimaradt ziccer után pedig egy egészen érthetetlen jelenetsor eldöntötte a mérkőzést: hátul adogatva Dibusz egy svédnek passzolta oda a labdát a tizenhatoson belül, aki élt a lehetőséggel, és az üresen hagyott hálóba helyezett…

Kétgólos vezetése birtokában a svédek rég nem látott önbizalommal tették-vették a játékszert – néha úgy tűnt, mintha gálameccsen szerepelnének valamilyen alacsonyabb osztályú együttessel szemben. A mieink pedig magukba zuhanva adogattak, leginkább széltében és hátra – a csereként beállt Négóék sem tudtak már lendíteni a csapat játékán.

Egy hitehagyott, sorsába beletörődött magyar válogatottat láttunk a pályán, amely ráadásul további védelmi hibákat követ el, és csak a szerencse menti meg a megalázó arányú hazai vereségtől.

Fájó leírni, de harmadszor produkált olyan félidőt a válogatottunk, amilyet címeres mezben lévő futballistáktól nem akarunk látni. Marco Rossi már füstölgött ezen tavasszal, amikor a Törökország elleni Nemzetek Ligája-osztályozókon tapasztalt kiábrándító teljesítményeket.

Akkor úgy fogalmazott:

Nem kell lemondani a meccsről, nem lehet vert seregként elkönyvelni a zakót. Másodszor is megtörtént, úgyhogy most össze kell jönni, és megtanácskozni, hogy mi történt, megbeszélni, mi volt ennek az oka, és hogyan lehet ezt megakadályozni a jövőben

Sajnos megtörtént harmadszor is, az okok pedig ismeretlenek. Csak reméljük, hogy a következő, Azerbajdzsán elleni mérkőzésig sikerül a stábnak „kiűznie ezt az ördögöt”, különben nem sok jót várhatunk az őszi vb-selejtezőktől sem.

Kapcsolódó mérkőzések

• Magyarország - Svédország (2025. június 6.)